Hírek
 Szalai Ferenc csoportelnök beszámolója:

2014 őszén sikeresen segítettünk a Fidesz helyi szervezetének az önkormányzati választásokat megelőző kampányban. Jómagam a szavazók megtisztelő bizalmának köszönhetően önkormányzati képviselőként tevékenykedhetek községünkben és az önkormányzat bizottságainak munkájában is számítanak a helyi Fidelitas tagjainak segítségére.


 

 


Karácsony  közeledtével a tárnoki Fidelitas Dr. Aradszki András országgyűlési képviselőnk támogatásával egy kis ajándékkal lephette meg az óvodás  gyerekeket. Halmosné Szilvia óvodavezető segítségével közösen arra a véleményre jutottunk, hogy labdából soha nem elég egy óvodában, így néhány csapat és egyéni játékhoz egyaránt használható sportszert vettünk a gyerekeknek. Tekintve, hogy a mai fiatal generáció nagyon sok időt tölt számítógépes játékokkal, külön örültem, hogy olyan meglepetéssel készülhettünk, amivel mozgásra, futásra, egészséges életmódra ösztönözzük a kicsiket. December elején tehát társaimmal egy nagy zsák labdával és szaloncukorral érkeztünk a Mesevár óvodába, ahol már mindenki izgatottan várta a Mikulást. A krampuszt és a virgácsot senki sem hiányolta. A jó hangulatot fokozta a sokféle dal, amit a gyerekek együtt énekeltek, sőt olykor mi is csatlakoztunk azoknál a részeknél, amiket még nem felejtettünk el. Nagyon jó érzés volt látni a gyerekek szemében a csillogást, a várakozást, a megilletődést és az örömöt.

Karácsony előtt - a helyi képviselőkkel karöltve - két alkalommal is segítettünk meleg ételt készíteni és osztani a rászorulóknak.

Meghívók küldésével, ajándékosztással segédkeztünk az idősek  karácsonyi  rendezvényének lebonyolításában, valamint  a “Fiatalok karácsonyán” is közreműködtünk a Művelődési Házban.

Reméljük, a központi feladatok ellátásán túl a jövőben is hasonlóképp kivehetjük a részünk a helyi közösség életéből, amelyhez tartozunk.